Ez a könyv sok furcsa, kettős érzést váltott ki belőlünk olvasás közben és mint később kiderült sejtéseink beigazolódtak. A jelenlegi sorrend:

1. Az Ackroyd-gyilkosság
2. A titokzatos stylesi eset
3. Gyilkosság a golfpályán
4. Chimneys titka
5. Poirot nyomoz
6. A barna ruhás férfi
7. A titkos ellenfél
8. A titokzatos Négyes

Sajnos ez a könyv az utolsó helyre csúszott az eddigi olvasásaink alapján. Már magát a történetet is nehéz lenne megfogalmazni, hogy miről is szólt. Hastings kapitány hosszú idő után tér haza Argentínából, ahol feleségével - a Gyilkosság a golfpályán c. kötetben megismert Hamupipőkével - éldegél és azonnal felkeresi Poirot. Ennek a történetnek is ő az elbeszélője.

Az elbeszélőstílusod kiváló - mormolta Poirot. - Azt gondoltam magamban, nem is Hastings barátom beszél, hanem könyvet olvasok. 

Ezek után különösebbnél különösebb események veszik kezdetüket, amelynek során hol Londonban, hol vidéken, Párizsban vagy Belgiumban játszódnak az események. Poirot és Hasting a Nagy Négyes nevezetű titkos társaságot igyekszik leleplezni és kézre keríteni, amely egy kínaiból, egy amerikai milliomosból, egy francia tudósnőből és egy angolból áll, aki a végrehajtó szerepét vállalta magára. Ez a szervezet világuralomra törekszik, amitől már az elején az egész olyan szürreálissá válik.

A történet kesze-kusza, sokáig nem értettem, hogy a különböző esetek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Nincs igazi felépítése a regénynek. Poirot és Hastings hol itt, hol ott tűnik fel, természetesen Poirot itt sem magyarázza el Hastingsnek, hogy mi jár a fejében. Miután kicsit utánaolvastam a mű keletkezési körülményeinek rájöttem, hogy miért találtam olyan összeszedetlennek a regényt. Szerencsétlen pillanatban született, amikor Agatha épp magánéleti válságban volt (az édesanyja meghalt és az első férje megcsalta), de mivel szerződésben állt egy kiadóval le kellett tennie egy regényt az asztalra. Ez a könyv szükségmegoldásként a korábban magazinokban megjelentetett Poirot novellák összeeszkábálásából jött létre, ezért érződik rajta, hogy egy kicsit szedett-vedett. Christie felhasználta a novellák különböző eseteit és összefűzte őket, hogy mind a Nagy Négyes ténykedésének lehessen betudni őket. Hiányzik a könyvből a jól megtervezett, ütős gyilkosság és a végén a leleplezés, a csattanó. Talán ezt a kötetet is inkább a kalandregények sorába állítanám, semmint a klasszikus krimikébe.

A könyvben említésre kerül A gyilkosság a golfpályán Giraud felügyelője, akit Poirot "ember formájú kopónak" nevezett. Ebben a műben Poirot-nak is a szaladgálós-szimatolós módszerhez kell folyamodnia, mert ez egy olyan eset, amit nem lehet a kényelmes karosszékből megoldani. Néha-néha feltűnik Japp felügyelő is, aki ezúttal sem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, csak követi Poirot utasításait.

- Hát monsieur Poirot , jó, hogy itt van. Gondoltam, szívesen veszi, ha beavatjuk ebbe az ügybe. Egy tipp-topp rejtély, ugye?

Én ezt úgy fordítottam magamnak, hogy Japp teljesen tanácstalan, és azt reméli, hogy Poirot-tól szerezhet valami ötletet.

Nagyon zavaró volt a fordításban, hogy a két barát nem magázódik, hanem tegeződik egymással, amely teljesen eltér a korábban megszokottól és túlságosan közvetlenné teszi a két ember kapcsolatát, nem érződik Hastings brit finomkodása és Poirot modoros tartózkodása.

A másik furcsaság - az összeszedetlenség mellett - az volt, hogy a regény nagyon hajaz Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történeteire, ami az eddigiekre egyáltalán nem volt jellemző. Poirot és Hastings párbeszédei, a kis belga nyomozási stílusa, valamint Achille Poirot feltűnése, aki teljesen Mycroft Holmesra emlékeztetett. Doyle-hoz hasonlóan valószínűleg Christie is meg akart szabadulni főhősétől, hiszen a könyv végén Poirot elhatározza, hogy nyugdíjba vonul, esetleg megállapodik és tököt termeszt. (utalás Az Ackroyd-gyilkosság című regényre, amely az életműben előbb, azonban a történetek kronológiája szerint később történt) Mint azt jól tudjuk, korán sem ez volt Poirot utolsó esete.