Fábián Janka e regénye az általam eddig olvasottaktól egy kissé korábbi korba repít vissza. A megszokott 20. századtól eltérően, ennek a regényfolyamnak indítókötete a 18. század első felében játszódik. A kötet novellákból tevődik össze, ezért néhol megszakad a folytonosság, előfordulnak kisebb-nagyobb ugrások a történetben, amely cseppet sem von le az értékéből, csak hozzá kellett szoknom az eltérő ritmushoz.

A történet főszereplője Sárosi Felícia, az esztergomi pék lánya, aki már igen fiatalon tragikus események szemtanúja lesz, ugyanis a nagynénjét, a szép Sárosi Katát boszorkányperbe fogják. A fiatal lányt - aki különlegesen kötődött nagynénjéhez - nagyon megrázza a per, a tortúra és végül a máglyahalál, amelyre szülei mindig magukkal viszik okulásul, illetve, hogy a városiak is azt lássák, hogy ők nem állnak egy boszorkány mellé.

Ahogy az emberek reakcióiról és viselkedéséről olvastam, sokszor elfutott a méreg. Persze mindig is tudtam, hogy az egyszerű emberek hiszékenyek és könnyű őket megvezetni, mégis döbbenetes, hogy hittek ilyen abszurd és lehetetlen dolgokban és még tanúként is kiálltak a tanács elé, hogy ők látták, amint seprűnyélen lovagol a boszorkány. A tanácsosok, akik pedig tanult emberek voltak és a történetből is gyakran kiderül, hogy nem is hittek ezekben, mégis elítélték azokat a szerencsétlen nőket. De persze a máglyán való megégetés nem volt elég, előtte különböző próbáknak vetették őket alá és válogatott módokon megkínozták szerencsétleneket. Szerencsére ez volt az egyik utolsó boszorkányüldözési hullám Magyarországon, de így is sok ártatlan ember halt meg az emberi butaság miatt.

Felícia szülei is hasonlóan egyszerű emberek, a lány nem kap tőlük szeretetet, gyakran megütik és nagyon csúnyán beszélnek vele, nem magyarázzák el neki a helyzetet, csak állandóan letorkolják mindenért.

Elfogatása előtti napon nagynénje Felíciára bíz egy kis madzaggal átkötött csomagot, amely Szép Gábris, az esztergomi bíró fiának egyik fürtjét tartalmazza, akit állítólag szintén megbabonázott a boszorkány. Kata pere annyira rossz hírbe keveri a Sárosi családot, hogy a pékségük veszteségessé válik és a város lakói is kiközösítik őket, ezért nincs más választásuk, mint elköltözni. A költözés előtt Karvaly Gábor még felkeresi Felíciát, akit szintén többen boszorkánynak tartanak és kéri oldozza fel a bűbáj alól, mert ő csak rá tud gondolni és se éjjele, se nappala nincs már. A lány titokban régóta szerelmes Szép Gábrisba, de annyira megijed tőle, hogy egy szó nélkül elmenekül.

Budára költözés után végre békére lel a Sárosi család, ám Felíciát továbbra is foglalkoztatja a nála lévő bűbájos tárgy, ezért felkeresi a Gellért-hegy boszorkányát, Borcsa nénét, hogy tőle tanulhassa ki a vajákos mesterséget, ahogy azt Kata néne és az öreganyja is művelte a maga idejében. Borcsa néne szimpatikus szereplője a történetnek, nagyon megkedveltem. Jó emberismerő, belelát Felícia lelkébe.

A következő történetben immár férjes asszonyként találkozunk Felíciával, aki hozzáment egy budai sváb cukrász fiához, Schönemann Henrikhez és vele együtt Bécsben nyitottak saját kis kávézót, amelynek ízletes kávéját az új királynő, Mária Terézia is nagyon kedveli. Felícia boldog Henrik mellett, de igazán még mindig Szép Gábrisért dobog a szíve.

Nekem ez az ugrás egy kicsit túl nagy volt a történetben. Az előző novellában csak megismerkedik Henrikkel, egyáltalán nem derül ki, hogy kedvelnék egymást, a következő történetben meg már házasok is. Hiányzott, hogy kimaradt az udvarlás, az esküvő leírása, Felícia gondolatai, hogy miért ment hozzá, hiszen nem igazán szerelmes Henrikbe, csak szeretettel viseltetik iránta.

A pár 1741-ben Pozsonyba utazik Mária Terézia magyar királynővé koronázására, ahol Felícia gyógyfüveivel meggyógyít egy kisfiút, és ezért majdnem őt is perbe fogják boszorkányságért. Szorult helyzetéből Karvaly Gábor közbenjárására menekül meg. Maga a királynő ad neki kegyelmet, akinek szintén szüksége van Felícia gyógyítótudására, hiszen - mint történelemből tanultuk - állandóan gyermeket vár. Az újbóli találkozás nagy hatással van mindkettejükre, Gábris szerelmet vall Felíciának és szerelmük végre beteljesül, ám tudják együtt nincs közös jövőjük. 

Mária Terézia koronázása háborúk sorát indítja el, többek között a porosz királlyal, Frigyessel. Henrik úgy látja jónak, neki magának is a frontra kell mennie, de nem ám harcolni, hanem kávéval ellátni a katonákat, hogy még jobban felvirágoztassák üzletüket. Míg a férje távol van, Felícia életet ad egy egészséges kislánynak, Zsófiának, akinek olyan nagy macskaszemei vannak, mint Szép Gábrisnak. A háború alatt Mária Terézia udvarába is bejáratos lesz, illetve tudásának a sérült katonák ápolásakor is jó hasznát veszi. A kötet végén Gábris mégegyszer felbukkan Felícia életében, biztosítja szerelméről, ám mivel haldokló édesapjának utolsó kívánsága az, hogy megnősüljön és mivel úgy sem lehetnek egymáséi, örökre elbúcsúzik Felíciától.

Sokat hallottam már erről a novellafolyamról korábban is és örültem, hogy most egybefűzve vehetem a kezembe. Érdekes volt egy teljesen másik korról olvasni, különösen, hogy erről az időszakról keveset szoktam. A sokat emlegetett, nagy Mária Teréziát jó volt más alakban látni, emberként, nőként, anyaként és nemcsak uralkodóként a történelemkönyvekben. 

Mivel a történetet Felícia maga meséli el, ezért még bensőségesebb lett a hangulata, mint a korábbi regényeknek, ám érezhető a különbség mind a nyelvezetében, szóhasználatában, mind az érzelmi visszafogottságban, hogy ez a történet nem a 20. században játszódik. Akkoriban az emberek nem voltak olyan nyersek és szókimondóak és ez szerintem nagyon jól érzékelhető ebben a könyvben.

Sok tekintetben más volt ez a regény, mint az írónőtől korábban olvasottjaim, de tetszett ez is, az is. Kíváncsian nézek a folytatás elébe, mert úgy érzem, lesznek itt még bonyodalmak. :)