Körülbelül egy éve fedeztem fel Matt Haig egy gyermekregénytrilógiáját, (A fiú, akit Karácsonynak hívnak) amelyből 2-t rögtön el is olvastam, valamint ennek a sorozatnak egy kiegészítő kötetét (Az Igazmondó Glimpi). Magával ragadott az a varázslatos világ, amit a szerző teremtett, nagyon tetszett mind a történet mondanivalója, mind Matt Haig stílusa. 

Így hát meglepődve tapasztaltam, amikor körülbelül egy hónapja egy felnőtteknek szóló regényére bukkantam a Molyon. Örömmel láttam, hogy kölcsönözhető a könyvtárban, így azon nyomban ki is vettem, de néhány hétig még így is pihent a polcomon, mielőtt nekifogtam. Közben kiderítettem, hogy más könyvei is vannak, de engem leginkább ez érdekelt, hiszen a másik felnőtteknek szóló regénye sci-fi, ami nem éppen az általam kedvelt műfajok közé tartozik.

A kötet puhafedeles, ragasztott példány, borítójának belsején könyvjelzőt találunk. Az eredeti 2017-ben, a magyar kiadás 2018-ban jelent meg először. Maga a borító is figyelemfelkeltő, de nekem már a cím felkeltette az érdeklődésem, különösen az angol tetszik: How to stop time. Van benne valami sejtelmes. Na de térjünk vissza a borítóra! Királykék alapon egy homokórát láthatunk, amelynek alján egy töprengőnek tűnő férfisziluett ücsörög nekitámaszkodva a homokból kinövő rózsa szárának, amely a szirmait hullajtja, mellette egy kutya fekszik.

A homokóra jelentését könnyű megérteni, hiszen, ahogy a cím sejteti és a fülszöveg is mutatja a főszereplő évszázadok óta életben van. De mi a helyzet a rózsával és a kutyával? A könyv elolvasása után teljesen érthetővé válik mindkét szimbólum.

A könyv kényelmesen kézbevehető, kellemes betűtípust választottak, a sortáv eléggé szellős. Könnyen olvasható, hiszen viszonylag rövid fejezetekből áll, az egyébként 393 oldalam mű. Ez egy eléggé elgondolkodtató mű, úgyhogy aki szeret filozofálgatni, annak lehet egy hét is, de egyébként akár egy-két nap alatt elolvasható.

A történet főhőse Tom Hazard, aki éppen Londonba költözik, hogy ott történelemtanárként helyezkedjen el egy iskolában. Amint az a fülszövegben és a történetből is elég hamar kiderül, Tom az 1500-as évek végén született és jelenleg nem néz ki többnek 41 évesnél, így elengedhetetlen, hogy 8 évente új helyre költözzön és új személyazonossággal új életet kezdjen. A sok emlék miatt gyakran fáj a feje, hiszen az agy egy bizonyos idő után nem képes több információt tárolni és végtelenül magányos is, hiszen, amióta belépett az Albák Társaságába, vannak bizonyos szabályok, amelyeket mindenképpen követnie kell: például nem eshet szerelembe.

A könyv 3 idősíkon játszódik egyszerre: egyrészt az 1500-as évek végén és az 1600-as évek elején, ahol lassan fény derül Tom fiatalkorára, ahogy elkezdett nála lelassulni az öregedés, édesanyja halálára és arra, hogyan ismerkedett meg szerelmével, Rose-zal, akit később sajnos el is veszített (ezt szimbolizálja a szirmait hullató rózsa a borítón). A második idősík többnyire 1891, amikor Tomot beszervezik maguk közé az albák, vagyis Hendrich, az albák vezetője, aki időnként küldetésekkel bízza meg. A figura kezdettől fogva nagyon unszimptatikus volt nekem (ez a megérzésem  utóbb bizonyítást is nyert). Később, ahogy a karakter "öregszik" az 1900-as évek elején találjuk magunkat. A harmadik idősík pedig napjainkban játszódik Londonban. Az iskolában Tom megismerkedik egy nagyon kedves és csinos franciatanárnővel és végre évszázadok után úgy érzi képes lehet szeretni valakit újra, de folyamatosan vívódik, egyrészt Rose emléke miatt, másrészt az albák szabályai tiltják a túl mély kapcsolatokat és Tom fél, hogy érzéseivel bajba sodorja Camille-t.

A történet előrehaladtával egy társa lesz mindössze a főhősnek, Abraham, a kutya (szintén a borítón), akinek hasonlóan nehéz sorsa volt, Tom egy menhelyről fogadta örökbe. Camille is érdeklődni kezd Tom iránt, különösen, mivel úgy érzi találkoztak már valahol, Tom pedig talán egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megtalálja lányát, Mariont, aki apjához hasonlóan anagériás. 

Tom annyira a múltban él, hogy nem tudja élvezni a jelent. Annyira kötik Hendrich szabályai, hogy nem mer nyitni az új dolgok felé. De a jövő kiszámíthatatlan.

Csakhogy nem ismerhetjük a jövőt. A híreket nézve gyakran megrémülünk, pedig sosem tudhatjuk. A jövő már csak ilyen. Nem tudjuk, mit hoz. Egy adott ponton el kell fogadni, hogy nem tudhatjuk. Abba kell hagyni az előrelapozást, és arra összpontosítani, ahol éppen tartunk.

Szerencsére Tom végül legyőzi a jövőtől való félelmét, megbékél a múltjával és élvezni kezdi a jelenét. Megtalálja  a lányát és rendezi a kapcsolatát vele, Camille oldalán megtalálja a boldogságot nem törődve azzal, hogy meddig lehetnek együtt boldogok, amíg a jelenben azok.

A könyv témája nagyon felkeltette az érdeklődésem, a szerző pedig a korábban olvasott gyerekkönyv miatt garancia volt a jó stílusra. Tomot rögtön a történet elején megkedveltem és sajnáltam is. Évszázadok óta gyászolja elvesztett szerelmét, hiányzik neki a lánya, végtelenül magányos és esélye sincs igazi emberi kapcsolatot létesíteni. Könnyen beleéltem magam a helyzetébe. Annak ellenére, hogy sajnáltam, kíváncsivá tett milyen lehet ilyen hosszú életet élni. Milyen sok lehetőséget kínál! Biztos megtanulnék egy csomó nyelvet, hangszereken játszani, utazgatnék mindenfelé és megpróbálnék egy albában társra vagy legalábbis barátra lelni.

Mindhárom idősíkot nagyon élveztem, talán legkevésbé a Hendrich-el kapcsolatos részeket, mert az elejétől fogva ki nem állhattam a figurát. Ő volt az, aki igazából rémesen félt a jövőtől és a rettegésben tartotta szegény Tomot is. Alapjáraton szeretem a múltban játszódó könyveket, szeretek különböző történelmi korokról olvasni. A szerző mindegyik kort élethűen szemléltette, láttam magam előtt London szegénynegyedeinek nyomorát, Tahiti fehér homokját és a kopár vadnyugatot is. Nagyon tetszett, hogy testközelből találkozhattam híres emberekkel, például Fitzgeraldékkal vagy Shakespeare-rel. Mit nem adtam volna egy ilyen törtitanárért!

Mindezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy Shakespeare ember volt. Tehát: élt. Férfi volt, igazi férfi. Nem csupán író, hanem üzletember, hálózatépítő, producer. Valódi utcákon sétált valódi esőben, valódi sört vedelt, és valódi osztrigát zabált. Olyasvalaki volt, aki fülbevalót hordott, cigarettát szívott, lélegzett, aludt és vécézett. Keze volt, lába és büdös lehelete.

Az örök élet több szerzőt is megihletett már, de ez a könyv mégis egyedi, hiszen itt nem teljesen erről van szó. Tom ugyanúgy öregszik és meg fog halni, mint mi, csak kicsit lassabban. A betegségekre ugyan immunisabb, de nem halhatatlan. Annak ellenére, hogy van benne egy fantasztikus szál, a történet teljesen valóságosnak tűnik, az ember szinte eljátszik a gondolttal, hogy valóban élnek közöttünk ilyen emberek. Szerintem ettől különleges ez a könyv: emberi, de mégis kicsit természet feletti. A főhős különlegessége ellenére sem tud kibújni emberi mivoltából, társra vágyik.

A szerző egy kortalan romantikus történetet adott a kezünkbe, ugyanakkor ráébresztett arra is, milyen fontos a jelenben élni, hiszen attól még, hogy valaki régóta él, nem biztos, hogy tud is élni. 

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a romantikus, melankolikus történeteket, ugyanakkor szeretnek filozofálni az élet nagy kérdésein. Bennem rengeteg kérdést vetett fel, talán ezért is haladtam vele kicsit lassabban, pedig egyébként pörgős, eseménydús könyv. Mégis olyan gondolatokat indított el bennem, ami elgondolkoztatott azon, vajon elég jól kihasználom-e az időmet, mert az én életem sokkal gyorsabban telik.

Csak a jelen van. Ahogyan a földön minden hasonló és változó atomokból áll, úgy az idő minden egyes töredékében benne rejlik a többi. Igen. Világos. Az életre ébredő pillanatokban a jelen örökké tart, és tudom, hogy sokkal több átélhető jelen létezik. Megértettem. Megértettem, hogy szabaddá válhatunk. És megértettem, hogy az idő úgy állítható meg, ha nem engedjük, hogy uralkodjon rajtunk. Nem fojtogat többé a múltam, nem rettegek többé a jövőmtől. Miért is tenném? A jövő te vagy.

A könyvből állítólag film is készül Benedict Cumberbatch főszereplésével, de egyelőre ennél több infó nincs nagyon róla. Remélem igaz a hír, nagyon kíváncsi lennék rá!