Mindig is nagyon szerettem Agatha Christie krimijeit. Ahogy vissza tudok emlékezni, még a gimi elején történt, hogy egy barátnőm a krimi koronázatlan királynőjének egyik könyvét olvasta. Szégyellem bevallani, de életem első 12 évében még nem hallottam Agatha Christie-ről. Ahogy hazaértem a suliból megkérdeztem édesapámat, hogy van-e nekünk itthon Agatha Christie könyvünk. Mindössze egy darab volt. Egy elég régi kiadású Rejtély az Antillákon című kötetet kaptam a kezembe, amit azon nyomban el is olvastam.

Itt kezdődött a gyűjtőszenvedélyem. Az évek során a vakáció előtti leárazásokon jó párral betáraztunk a testvéremmel összeadva a zsebpénzünket, hogy legyen mit olvasni a nyáron. Mostanáig körülbelül 20 krimijét és egy álnéven írt lélektani regényét olvastam el. Aztán egyszer csak jött az ötlet, hogy keletkezési sorrendben kellene elolvasni a műveket, mivel vannak bennük utalások korábbi esetekre, meg miért is ne? Jó buli lehet. Úgyhogy a férjemmel és a húgommal elhatároztuk, hogy együtt, közösen elolvassuk az összes krimijét (a Mary Westmacott álnéven születetteket egyelőre nem). 

Így került a kezünkbe A titokzatos stylesi eset, amely Agatha Christie első, 1920-ban megjelent műve. Hogy a testvéreknek milyen nagy szerepe van egymás életében, az abból is látszik, hogy Christie első detektívregényét nővére hatására írta, aki nem hitte el, hogy Agatha képes összehozni egy igazi krimit. A mű már 1916-ra elkészült és sok kiadótól visszautasítást kapott. A világháború végeztével jött az értesítés, hogy a Bodley Head kiadja a könyvet. A megletősen szerény tiszteletdíj ellenére Agatha boldog volt, hiszen ő írta meg a valaha írt legjobb első könyvek egyikét egyes kritikusok szerint.

Ez a mű a klasszikus detektívregények kategóriájába tartozik. A történetet a háborús veterán, Arthur Hastings kapitány meséli el, aki sérüléseiből lábadozva utazik Styles St. Mary-be, barátja John Cavendish meghívására. A sylesi birtok Lady Inglethorp tulajdonában van, aki alig egy éve ment férjhez a nála húsz évvel fiatalabb titkárához, Alfred Inglethorphoz. A család óvva intette ettől a házasságtól, különösen hogy mindenkinek Emily pénzére fáj a foga. Evelyn Howard a történet elején távozó hűséges társalkodónő így figyelmezteti az éppen megérkező Hastings kapitányt:

Szegény Emily! Ezek itt mind hiénák... mindannyian. Tudom én, mit beszélek! Egy sincs közöttük, akinek ne a pénzére fájna a foga.

Emily megboldogult első férjének előző házasságából már született két fia, John és Lawrence, akik mindketten mostohaanyjuk anyagi fennhatósága alatt élnek a villában. John felesége, Mary nagyon csinos, ám olykor vad és zabolázatlan a lelke, aki csak unalomból ment férjhez. A kastély lakója a fiatal és csinos Cynthia Murdoch is, Emily védence, aki már két éve a családdal lakik, ám Lady Inglethorp soha nem engedi, hogy megfeledkezzen kiszolgáltatott helyzetéről, így a helyi gyógyszertárban dolgozik és egyéb dolgokban segédkezik Emilynek.

Így tehát egyáltalán nem meglepő, hogy Mrs. Inglethorpot egy éjjel megmérgezik. Indítéka mindenkinek lehetett, gyanúsítottban nincs hiány. A kérdés mindenkiben megfogalmazódott: vajon kinek a javára szól a végrendelet? Ekkor tűnik fel Hercule Poirot, a belga menekült, Hastings kapitány régi jó barátja, aki kész kideríteni az igazságot. 

Hercule Poirot Agatha Christie egyik állandó és talán leghíresebb karaktere, aki nagyjából harminc regény és novella főszereplője. A nyugalmazott belga rendőrnyomozó elég különc figura: 

Poirot egészen különös megjelenésű emberke volt. Nem sokkal magasabb százhatvan centinél, de nagyon méltóságteljesen viselkedett. Tökéletes tojásfeje volt, s egy kissé mindig félrebillentette. Bajusza tömött, nagyon katonás. Öltözékének makulátlansága szinte hihetetlen; egy porszem bizonyára nagyobb fájdalmat okozott volna neki, mint egy revolvergolyó. S mégis, ez a különc, piperkőc emberke, aki, mint sajnálattal láttam, most erősen bicegett, a maga idejében a belga rendőrség oszlopos tagja volt. Mint detektívnek, egészen különös szimata volt; korának legtitokzatosabb eseteit bogozta ki diadallal.

Poirot a hagyományos módszerekben hisz, vagyis ahogy ő nevezi, a kis szürke sejtek működésében. Hű társa, Hastings kapitány, szintén jó néhány esetben asszisztál Poirot mellett. Sherlock Watsonjához hasonlóan ő kevésbé éleslátó és jó megfigyelő, de Poirot szerint neki is vannak kis szürke sejtjei. Gyakran ő szegődik el a történet mesélőjéül.

 VIGYÁZAT! SPOILERVESZÉLY! HA NEM AKAROD MEGTUDNI A REJTÉLY MEGOLDÁSÁT, HAGYD KI EZT A RÉSZT!

*

*

*

Nem akarok minden részletet leleplezni, mindenesetre a mi kis szürke sejtjeink nem voltak elég jók, hogy rájöjjünk a gyilkos kilétére. A történet legelején a férjre gyanakodtunk, hiszen neki lett volna a legtöbb indítéka, eltenni láb alól öregecske feleségét, hogy rátegye a kezét az asszony vagyonára. Azonban ez annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy a történet előrehaladtával elvetettük ezt az ötletet. Mindkét mostohafiú anyagi problémákkal küzdött, így nekik is lett volna okuk a bosszúra, amiért mostohaanyjuk hozzáment egy fiatal férfihoz, kockáztatva ezzel a jogos örökségüket. 

Mindeközben a dolgozószobából kihallatszik néhány gyanús beszédfoszlány, esetleges megcsalások kerülnek szóba, vita folyik arról, hogy pontosan hogyan került Emily szervezetébe a sztrichin. Időközben a hűséges társalkodónő, Evie is visszatér, aki minden áron le akarja tartóztattatni a férjez. Azonban Alfrednak bombabiztos alibije van, így egyre értetlenebbül állnak az olvasók a végkifejlet előtt, de Poirot nem lehet becsapni, ő minden kis részletet számításba vesz.

Amikor fény derült a rejtélyre, értetlenül álltunk az eset előtt. Úgy éreztük, csak jobban kellett volna figyelni a részletekre, mert vannak olyan elejtett megjegyzések, amelyek sejtetni engedik az igazságot.

*

*

*

SPOILERVESZÉLY VÉGE!

Az egyik kedvenc karakterem Cynthia volt, aki élénk, jókedélyű és életvidám személyiség. Talán Agatha Chrsitie rajta keresztül szőtte bele saját magát a regénybe. Az I. világháború alatt ugyanis Agatha Christie ápolónőként majd gyógyszerészként egy kórházban. Itt volt alkalma mélyrehatóan foglalkozni a különböző halálos mérgekkel, amely tudását rögtön fel is használhatta első regényében, hiszen akkor még nagyon friss volt a háborús élmény. Egyéb a témával foglalkozó szaklapok is azt írták, hogy az írónő jól bánik a mérgekkel és nincsenek hamis információk erre vonatkozólag a műben.

Nekem alapvetően nagyon tetszett, bár én elfogult vagyok, de azt kell mondanom, hogy a többiek is nagyon élvezetesnek találták. A cselekmény nem volt vontatott, mindig kiderült valamilyen érdekes tény, amiért az ember kíváncsi volt a következő fejezetre. Végig érezhető volt a feszültség a légkörben. Mindenképpen kiemelkedik az első könyvek közül. Ajánlom mindenkinek, aki a klasszikus detektívtörténeteket kedveli. 

A regényből egy elég jó filmváltozat is készült 1989-ben A stylesi rejtélyes eset címen, David Suchet főszereplésével, akinél jobb Poirot el sem lehet képzelni.

Források:
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
Hadnagy Róbert, Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz avagy gyilkosságok ABC-ben